Csiribá

A bánatot, mit tán ma érez,

mint brummogó, halk őszi hangot,

idomítgassa a kezéhez,

gyúrjon belőle kis harangot,

csigát, lovat, s ne kérje számon,

a búanyag rém furcsa jószág,

egy formátlan szomorúságon

cseppet sem segít a valóság.

De hogyha átöleli szépen,

megdédelgeti az ölében,

s csinál a búból búbabát,

tükörbe néz a hülye bánat,

s mert a bánat egy hiú állat,

elvigyorogja tán magát.

(Parti Nagy Lajos: Csigabú)

Megugrált ég Iróniában -
fölé brummogja őszi kedvét,
lényében mintha csiribá van
felébe metszett pici medvék
morcognak benne a bánat-
alkatrészek minthogyha gyúrna
belőlük némi fórt magának,
lét, a szó, egyforma gyurma.
Mert trükköződik a tükörben,
bögre kávéban, a sörben
költőkeménymag, bé-közép;
hülye bánat, tükörbe nézet,
s nyalná, minthogyha medve mézet -
hátha úgy nem töri szét.