 |
| Sashegyi József képe |
Az érzésbe kapaszkodóknak
időnként felvérzi a kezét
amibe kapaszkodnak.
Nem tudják elengedni a kardjuk élét
hiszen kizuhannának
a szökési sebességbe -
a gondolatba kapaszkodóknak
időnként zökken-meginog a szállítóeszköz:
a napja körül el nem engedett
parittyakő.
A gondolatba kapaszkodóknak
a nap vonzalma is elsősorban
gondolat -
az egymásba kapaszkodókat
megsimogatja a teremtés.
Aztán ellentmondást nem
tűrően nyitja választja szakítja
a fonódó ujjakat -
miért fontos hogy neked van-e igazad
vagy a másik tévelygésnek?
A hitébe kapaszkodót is
elengedi végül a hite -
nézd - tényleg akad aki kapaszkodás
gyanánt a többit fojtogatja.
A kezét ugyanúgy eltépi az idő
az áldozat nyakáról
ahogy az ölelőnek -
ölés, ölelés, érzés, gondolat,
miért a súly tart, hogy neked van-e igazad,
vagy a másik tévelygésnek?
