A koszorúsfiú nyakkendőt igazít

Simon Mártonnak

A kutyák megérzik a hamisat.
Megérzik a szétválasztott szervek
mentén tapogatózó tétovaságot.
Vagy ahogy a foncsor tartja meg az

ellentett
felületén egy látszat teljesét.

Labda vagyok, pattogok a magas fűben -
teljesen másfelé szaladtál,
és a szél se felőlem fúj.

Az állatorvosi rendelő várójában
a páciensek szorongása időleges
fajközi békét teremt -
azt hittem, macska, de csak egy
karmolás nyomának fényingadozásban
elmosódó szélű tükörképe.

Talán ezért ez a kaméleonszerű
belevándorlás a másik megküzdött
hangütésébe? Egy teljesen
más bőrbe göngyölt cukorbetegség
hangnemében lehet
valódi könnyeket ejteni?
Ezért a recenziós hajlam, mert
alapjában egy nyakkendő-igazítás
alkalmából megejtett kelletlen csere
teremtménye vagy, akit
Afaszomnakvankedveazegészheznek
hívnak?

Valahol egy labda hever egy
lenyíratlan kutyafuttató
fűcsomóinak árnyékában -
hiába árasztja a szagom.

Van aki injekcióra vár. Mindig
az a legcsöndesebb, aki szurira -
ebben a pontosan körül se
határolt váróteremben.

A kutyák megérzik a hamisat,
mert a tükörképnek nincs -

rémület, de tényleg nincs szaga?

Vagy a labdát azért
keresik hiába, mert
nem arra a harapásra emlékszik
a körbeszimatoló orr,
amelyik - túl minden

tükörtörésen - mégis

szaglik róla?