Fiktív tárgyakat tologatok egy elképzelt asztalon,
ez a rend a házkutatóknak készül,
előkészíteném nekik a terepet. A
rejtőzködő tárgyak kutathatóságát a feltárás
gesztusával szegényíteném. Elképzelem a
csalódott képüket, minden kompromittáló
adat itt lesz az orruk előtt, tényleg felesleges
volna bármit kutatni a tárgygazdagság életen
át gyűjtött hordalékában Ott már, higgyétek el,
nincs semmi érdekes. Ez az elrejtés lehetőleg
teljes inverze. Ahogy a kiteregetett képzelet
szégyentelenül várja, hogy összetapogassák.
Vegyétek és vigyétek. Ez az én testetlen festett
ostyám a bűneitek bocsánatára.
Az Átláthatóság érkezése előtt fél órával aztán
észreveszem, hogy száradnak. Fiktív tárgyaim
elhervadnak. De ez már nem az én bajom.
Nem érdekel, ha avar gyanánt söpritek össze, vagy
kavarogtok benne, ahogy a zörgésből hangtestet
zabráló szél. Elképzelt asztalomon boldogok
a tárgyak. Nekem még teljes pompájukban,
dohszagú Bűn és bűnhődés összeragadt, penészes
lapjai őrzik az elmesélhető történetbe csomagolt
elmesélhetetlen érzéseket. Ez az elrejtés lehetőleg
teljes inverze, ahogy az anatómiai ábrák
fordítják-tárják a gondolat fényvillanásait
ki tudja, hova dugdosó zsigerek romlékony tájait.
Vegyétek és vigyétek. Ez az én testetlen festett
vétkem. Kifordított zokni transzparencia.
