A háborgáshoz szükséges hullámverést
újra és újra bilibe lüktető frekivenciaviharba lóg a kezem.
A Tregédiát táncoljátok, babalépésekkel
közelítve a szögesdrótot húzó szögletes mozdulatokhoz -
egyenruhás balett, csendőrtollas, pufajkás, nyilaskeresztes
karszalagos árnyékot vetnek a színpad
ellopott lehetőségére irányított reflektorok.
Azt az öntelt, ostoba vigyort világítva meg, ahogy
a méltatlan kodik. Kleptokráciás kodik. Úrhatnám kodik.
Kodik vagytok. Csupa hiány, az alkalomhoz illő
zeti viseletben.
A háborgáshoz szükséges hullámverésen
megúszó trágya - ami értékes, fajsúlyos, az
nehéz és elmerül. Kodik vagytok, a kodi
mindig megússza. Kéz kezet mos, az arcokon
az ünnepélyes komolyság tragikomikus, kodikus paródiája.
Olyan fejet vágtok zeti viseletre, mintha
folyamatosan szarnotok kéne. Az a vigyor meg
olyan, mint amikor sikerül. Székrekedésből a
sorok közül kipréselni a fejünkre szánt
valódi mondanivalót.
A háborgást keltő hullámverést ebben a biliben
mi tényleg szarviharnak éljük meg. Hát bocs,
ezek szerint picik vagyunk, és tényleg ti vagytok
a történelmileg egyedül jogfolytonos abuzáló nagyfiúk.
Ezen a bilivel bőven beterített nem épp EUkompatibilis játszótéren.
A kodi csupa hiány, nincs arányérzéke se. Ezért van
itt ennyi háborgáshoz szükséges hullámverést
imitáló bili. A tapasztalat azt mutatja, hogy még
legalább tíz napig eltart az újabb ezeréves birodalom is - az pont
tiz nappal hosszabb kodiuralom. Lesz vagy nem lesz más itt.
Kompország alatt géles lassúsággal vonszolja magát
a tetemre hívást sodró nyálfolyó.
