Én fiatal és tapasztalatlan lélek vagyok.
Megértettem, végre, miért ezzel kezdted.
Megszokni. A bőr alatt sugárzó sejteket.
A sejtelmeket, amik ragyognak. Hogy
bennünk milyen léthez hajló vágyak és
milyen egymáshoz hajló létek. Hogy
a tárgyaknak szintén lelke van,
fiatal és öreg - és bármelyik lehet
a vágyaink tárgya.
Megszokni a másikat. A másikban a
szakadatlan, hűtlen változást. Ahogy
megérik a másikban az éh és
megtanulja a csalódást - mert
csalni ebben a játékban csak az
öreg lelkeknek van joga, avagy
lehetősége.
Mellettem öregedni. Az majdnem
pontosan ugyanaz, mint öregedni bennem.
A megszokás segít hogy elviseljem
a nem egészen pontos találatok
céltáblányi gyülekezését. Hogy
legfeljebb véletlenül, ha nem figyelek,
vagy rosszul figyelek.
Hogy elmúlni nem választás dolga,
hanem kényszer. Én fiatal és
tapasztalatlan lélek vagyok. Nincs
rutinom az elmúlásban. Ezért mulatok,
nemcsak azon, ami tényleg mulatságos -
pedig csak az öreg lelkeknek érik,
nő barack.
Meglepnek az ízek. Tudod, milyen
íze van a fiatal levegőnek? Leginkább
télen érezni, tél elején, hajnalban,
elkésett bimbók között a
lehetetlen tornyának erkélyén.
Kóstold meg. A levegő is akkor fiatal,
amikor harapni lehet belőle.
