A sötétbe zuhanó utcákon kell hazatérnem,
a vedlett, hideg és magas házak között,
melyek garázda lakóként elállják
utamat, és nem tudom igazolni, hogy ide,
e pusztulásba tartozom.
(Takács Zsuzsa: A sötétbe zuhanó utcákon kell hazatérnem)
Még a halottaink is, elhanyagolt köveik alatt -
eljön, amikor minden és mindenki
kisszerű lesz, felszárad, akár a tükörképünk
az épp elállt eső tócsáinak közönyös,
semmihez nem tartozó felületén. Ez pusztulás
valóban, az idő garázdasága, akárcsak
akármelyik frissen vakolt épület, megérkezés,
fogadalom, frissen megújuló számodrahely.
De nemcsak szmog van és csillagtalanság,
nemcsak a közöny, az unalom minden
rétegét velünk együtt elzabáló szív öregedése –
a bennünk lakó el nem évülőből a
legszemetesebb tűzfalárnyék fojtásában is
kinőhet az egy szál hovatartozás.
eljön, amikor minden és mindenki
kisszerű lesz, felszárad, akár a tükörképünk
az épp elállt eső tócsáinak közönyös,
semmihez nem tartozó felületén. Ez pusztulás
valóban, az idő garázdasága, akárcsak
akármelyik frissen vakolt épület, megérkezés,
fogadalom, frissen megújuló számodrahely.
De nemcsak szmog van és csillagtalanság,
nemcsak a közöny, az unalom minden
rétegét velünk együtt elzabáló szív öregedése –
a bennünk lakó el nem évülőből a
legszemetesebb tűzfalárnyék fojtásában is
kinőhet az egy szál hovatartozás.
