A habozónak

Lépéskényszerben megálló,
megállóban nem leszálló,
leszállást halasztva, siklás
közben gyúló többedik láz -

ne engedd magad tovább el,
egy szájban növekvő Bábel,
vérehulló nőszirom,
nyári hulla, őszi rom.

Nyúláskényszer bimbós teje,
kész a ház, de nincs teteje,
mindig ellen, mindig ellen,
ettől ízesül a jellem?

Akkor, ott, és soha többet
kínálja, juszt sem fogod meg -
éhed éhe, kis halacska,
künn zabálja némi macska.

Úgy habozva, mint a vegyszer,
még mindig, majd, most az egyszer,
most az egyszer, mégse még,
így hull az egyidejűség.

Lépéskényszerben ha dermed,
markolászd, mint fényt a gyermek,
már kész a gyász, és rég deres -
fogd meg, hátha érdemes.