Kotta nélkül

...Miért kell hazudnunk? Hiszen az elragadtatás

csakis a képzeletünkben létezik, és hamar elillan.

Improvizáció – mindig csak az improvizáció,

semmi egyebet nem ismerünk, legyen az kicsi vagy nagy,

a zenében, mikor a dzsessztrombita boldogan sír,

vagy mikor a fehér papírlapot nézed,

és még akkor is, ha a szomorúság elől

menekülsz, és felütöd a kedvenc verseskönyved...

(Adam Zagajewski: Improvizáció)

Tarthatatlan. Mit gondolsz mitől nem

látsz fel a tükörképedig?

Válladra vetted, amikor

felelőtlenül szavakat tömködtél a hajnal zsákjába.

Ebbe bábozódik minden induló,

este tavasszal, reggel ősszel és

a mag megindulása, száradó levélé az egyforma szélbe,

a teljes súlyba bábozódik. Igen, van az a

nevetés, túl az óvoda kerítésén, hordja a homokozó

felől a szél, pont ,és mégse olyan - kis girnyó hernyó

vidámság, két copf között kislánykacaj,

még a nap is tőle mosolyog, bepárásodik tőle a fény.

Improvizáció? Az pont a ledobott súlyok,

terhek, világ, kotta, szabályba ritmizált hangjegyek

hullása mind. Kell hozzá a gyász, a fakóság, a 

"nem, köszönöm, szépen, nem kérek már több

érfalba harapó fájdalmat, mámort, legújabb 

típusú pacemakert, szabályozót, tablettát, receptet

kábítószert, felejtést, gyógyszert a felejtés ellen".

Kell a teli zsák, amivé bábozódsz - hogy

egyszerre szétszakadjon, és minden rejtett mélabús

lelkesedésed kiszakadjon azon a résen, és úgy

szülessen belőled a hang, ahogy a dzsessztrombita sír,

boldogan! Hogy érezze a világ, elkaptad,

és most leteszed. Mert tarthatatlan, és 

már tudod, hogy tarthatatlan, és ezzel a világba veszéssel

sikerül a pillanatban mégiscsak benne tartani.

Az egészet. Nyisd ki láthatatlan szárnyaid,
ne halld, csak repülj és lélegezz ki mindent -
kotta nélkül.