Gyereklepedőd mély kútba tették, és
soha nem vették ki onnan.
Tengerpart kéne nem szűnő hullámveréssel,
erdőszéli hegyoldal kéne, leguruló,
soha ki nem alvó széllel.
Hova teregesd a szakadatlan csendet,
hogy végre lobogjon,
mint valami jeltelenül jelentő zászló?
Egy éjszakát vennél ki onnan, ahol a
körben nem az angyalok ülnek -
ez egy másik vizsgálóbíróság konzíliuma.
Ezt a kórtermet belecsukták az
örökös éjszakába, egy olyan bolygón
amelyik pont annyi idő alatt kering a tengelyén,
amennyi idő alatt maga napja körül.
Ez az árnyékos oldal konzíliuma,
és te aláírtad a műtéti beleegyezést.
Mit tehetnél mást? Csalsz. Ez a
parti úgy van kitalálva, hogy a
vesztesnek is csalni kell, hogy veszíthessen.
Valaki egy hegyoldalon csendet tereget,
amíg gondolatban egy sötétbe komponált
kórterem hidegében várja a műtét reggelét.
Ez a valaki jár a fejedben -
mert nem tudsz neki érvényes
csendet megtörő, érvényes szavakat mondani.
Mit tehetnél mást? Csalsz. Ebben a
partiban a vesztesek is csalnak.
Majd kizöldül, és a sarjú élet eltakarja
a táptalajjá komposztált álmokat.
Egy sötétségbe pácolt lepedőt,
a szakadatlan csendet, amivel
túlnan ítélőszéke riogat.
Szépséges neveket találsz a
nyers hús érintését idéző halálfélelemnek.
Hogy végre lobogjon,
mint valami jeltelenül jelentő zászló.
A fehér a gyász színe.
A megadásé.
Sötét van. Úgyse látszik.
Csak reméled,
tényleg fehér.
