átférnek úgy is réseken
a szavaid.
Ahogy az alma megpihen,
mielőtt fröcskölné, szívem,
a savait -
be nyálba, mind a bűntudást,
harapj ma újabb árulást
az édenen!
Nem gyűröm át a tanulást,
hogy mint akartam hinni - lásd
meg éneden.
Mert onnantól kell hinni itt,
ha almaíz tudni tanít,
és elveszejt;
mert onnantól nem eszme - fitt
hús vagy, bőr vagy, eltelít
a puszta sejt -
mert onnantól, akár az alma,
fonnyad avarba takarva
lett időd -
hiába duzzadsz, mintha szalma
közt is leples hó takarna:
szemfedőd.
