több éjszakán át, évek óta
másik Budapest -
nem ez a hely, de ugyanígy hívják.
Vagy nem így? Egy biztos,
az is otthon. Van neki ízre
ugyanígy idő porával és
vakolathullással hitelesített
otthonérzete. Mintha csak tudatná
ez az íz, hogy akkor is van, ha
éppen nem álmodom az idejét.
Álombéli lakásom. Az öreg ház
egymásba nyíló szobáival. A
kilátással a fellegvárra - másképp
grandiózus, valahogy közelibb.
A tárgyak ugyanúgy tárgyak, csak
mintha másik jött volna belőlük divatba.
Mintha ugyanarra a funkcióra egy
másik ötlet húzott volna formát.
Álombéli helyem nem feszít
akkorákat az élhetésért, mint itt -
nincsenek ekkora kényszerizmai
mert nincs szükség rá. Onnan
nézve azt hiszem, ez
az álom veletek rémálomnak
tűnne - de ezt csak innen
nézve mondom. Onnan
soha nem nézek ide.
Álombéli helyem ugyanott
vár évek óta, folytatásos élet -
mintha aludnék ott, amikor ezt
az álmot álmodom, veletek.
Féltem az intimitását,
van egy privát dimenziókapum -
úgyhogy ennél többet: hogy van,
nem árulhatok el róla.
Otthonérzetét
nem szünteti meg
az ébredés: létezik.
A ti álombéli helyetekkel
minden bizonnyal úgyse egyezik.
minden bizonnyal úgyse egyezik.
