Hát menj végig azon az úton.
Eljutsz majd az érzékek kertjéhez.
Fordulj ott a magányos tó felé
hallgasd a levelek mesteri himnuszát
figyeld az örök kutat
amely az ősi legendák forrásából fakad
míg elhalványulsz az áttetsző félelemtől.
S amikor éles zaj hasít
a tér áramló meghittségébe
egy gyereket látsz majd
egy fa tetején
a baglyok fészke mellett:
arany tojást remél.
Igen, Ha Látod.
(Sohrab Sepehri: Hát menj végig azon az úton)
A sokadik év hajnalhasadásában
kérdezte a magányos lovas
azt a tojást leső gyereket a fán:
Nem tudod véletlenül
a Szeretet hol lakik?
A baglyok a tolvaj kezét lesték,
a tolvaj baglyokat leste -
kivéve amikor a lovasra pillantott
felhő mögül kisápadó hold.
Ágát markolva
a fészekbe bámulva felelt:
"Láttad az útelágazást
ahol a kereskedők szekerének
kitört a bal első kereke.
Azon a szekéren várt
a Szeretet.
Láttad azt a kapualjat, ami
kékebb volt mint a hajnali ég
színéből merítkező tenger.
A kapu mögött ott
várt a Szeretet.
Ültél a legendák kútja mellett
éveken át és egyszer
hozzád ért egy kéz, de te
elrántottad a magadét, mert
legendára figyeltél...
abban a kézben lakott a Szeretet.
abban a kézben lakott a Szeretet.
Igen. Akkor
hasított éles zaj az elhívatásba.
A Szeretet mindig felbont mielőtt kötne.
Anyád is így hagytad magára
hogy öregségét szomorú
vásznakba szője.
Menj vissza, ahonnan jöttél.
Valamelyik Szeretet
vásznába szőve még lehet,
az útelágazásban tétovázik
ahol száradni hagytad.
És most hagyj békén.
Mindjárt
kikelnek a tojások."
