Csak hogy egyértelmű legyen.
A végére két sor isten.
Viszonyulása felülírott eseményekhez.
Mondjuk esőkönnyez.
Vagy ködöl.
Vagy készül, hogy magához vegyen.
Ha ennyit dohányzik lírai énem.
(Ecsédi Orsolya: Jó vers)
Vegyél egy gramm esőt.
Aszfalton csillanó fényt
vagy azt sem.
Öt hat deka borút, hogy
legyen honnan essen -
vagy ezt sem:
legyen olyan reménytelen,
ne látsszon, hogy eső
vagyok és épp szépségesen
de senki által nem látva
esem.
Vagy essem derűből végképp,
mint mikor az ördög nemcsak veri
de rugdossa is a feleségét.
Igen. Hiány, amit be
gombolok és amit ki
gondolsz. Hogy mit ki zár,
s hogy dúl a nem-van-árnyék
s evégett a napról napra nyár -
hogy se gombolás, se egyéb oszló készlet.
S kiszolgáltatva góglinak s a fésznek
nem a lelked,
csak szavak enyésznek.
Avagy enyészel?
Esőkönnyes éjen együtt az egésszel:
hamvadó cigarettavég
ül a hamutálcán csendesen...
elég!
Van eszközkészletem.
idővel egyre nőtt -
de ha nem hozza a szerszámait magával
hiába hívsz villanyszerelőt.
Puszta kézzel nem blankol vezetéket,
áramától nem kelnek a holtak -
persze tudom, te
a verset pusztán kissé túladagoltad.
S ettől ez a fanyar nyelvi kanyar
hogy hitelét a szóra boncolod:
mint gyufát - meggyújtod izzó szótagod
ellobban két sor isten...
Hiszem, ki istenekből lobbant fénybe lép
az onnantól lángra kapva tudja.
Talán megőrzi ép eszét...
minden egyebet
hagyjon békén az egyértelműség!
(Ingyen haiku)
Közben a vers meg
úgy nő, mint a dudva -
küldetés letudva.
