 |
| Sean Hopp: Ghost of Ronald Reagan Consuming Young Villager. 2004. Oil and ink |
Sok-sok bánatot csillapít a máj, a vese, a tüdő,
rántva, füstölve, pörköltnek vagy csak véresen.
A csámcsogás minden gyászolót megvigasztal.
A disznó torka fölött megvillanó penge,
a jóllakott mozdulat, ahogy a zsíros szád
megtörölve apádra emlékezel, a tányérok és kések
csörömpölése, az állatok árnya, akik egy jó doktort,
egy nagy humanistát kísérnek utolsó útjára, az apámat.
(Fekete Anna: Hús)
Mire odakerült, hogy leültünk a régi, ünnepi excájg
elé, az összetolt asztalokhoz, annyi szart lapátoltunk el.
Nem a falat vigasztalt - a nem is titkolt megkönnyebbülés
hogy minden rendben ment. Hogy még jól is esett
a gyászolóknak az a néhány csöpp eső.
A hozzávalókat vettük. Aki feltáplálta volna a
dédelgetett hízót penge alá, épp azt temettük.
Nem volt humanista, sem különösebben jó ember.
Csak senki nem ült a helyére ma sem. Ahol míg élt, evett.
Mindenki halott testekkel töltekezik.
Csak a növény sikolyát illatnak hívjuk, ugyanúgy, mint a
nevetését. A diadal minden élőt megemészt -
összeroppant, szétcincál, behabzsol. Bűntudat nélkül.
Én hálás lennék, ha az apró elemekre bomlás
tényleg elmosná ezt a csámcsogó, testre aggatott éhséget.
