recenziós epigonvers Turi Tímeának
Először egy képen, amin napszemüvegben
kérte ki magának.
Nőnézőpont rejtett anapesztusa. Pont.
A címlapinterjú magaslatából
is teljesen elmesélhetetlen a történet
ami nővé tesz.
Az anyaság nem oka, hanem következménye.
Egy bezárt szoba, amelyben nincs titok.
De van. Mint a mindig győző élők
a temetetlen múltban.
Valahol lenyomatot hagy
ez a nemiség, olyan lábnyom.
Mint a mindig győző halottak
hibátlan emléke. A nő: emlék.
És varázslat. Nem óv meg,
de megkísérli. Felnőtt, időközben
néha szégyelli, hiszen
annyian nem. Már érti: a vasárnap
ajándék. Amikor új gyerekek jönnek,
hogy a régiek felbukjanak a felnőttkor felszínére.
Ezek a te sorsaid. Sorról sorra.
Ahogy benne vendégeskedem, csak
épp annyival kiszámíthatatlanabbul
amennyi férfi voltomból következik.
Ha már így alakult, hogy igenis
van a soroknak, a sorsoknak neme.
Boldognak kell elképzelnünk őket.
A dolgokat, amikről így sem beszélsz.
