Vitának csúfolt, érvek látszatbőrét nyúzó,
valódi sebre nyuzalékot terítő
egymásra mutogatásaitok -
mintha a műtét közben tartana egy
csapat orvosnak beöltözött majom
konzíliumot -
ugyanúgy nem érdekelnek,
ahogy a rettegtető alá húzódó,
eső előtt már ázó nyomor -
a jövőidőbe múltat révedő mítoszrendszer
katonáinak kollektív szellemtelenítése:
végvári vitézek egy szabadtéri,
zenés, táncos, vonalas színdarabban,
díszletpalánk alatt valóban éhező,
ostromképtelen muzulmánokkal.
Értem én, szerinted így elveszik a
tiltakozásom, hogy tartózkodom
itt, még itt, tartózkodom -
mintha még érne valamit az
otthon kísérteties holddal pökött
firnamentumára fütyörészett csillagég -
de ez az én választásom,
hogy ennek a színjátéknak a nézője se.
A többségünk apát szeretne,
meg magáról letolt felelősséget -
hiszen én is szeretnék
"ő a hibás", "ő tehet róla"
módra a színfalak mögött rejtőző
rendezőkre mutogatni.
Én vagyok a hibás.
Hogy ilyen elbaszott, sehova se mutató
jövőtlenséget hordanak körénk
az ótvar érdekek -
hiszen magam képzeltem magam egy ketrec
hovatartozásból hegesztett rácsa
másik oldalára -
a többségünk gondozót szeretne, mert
csecsemőkora óta gondozatlan
és nem tanult semmit a szabadság,
a választási lehetőségek vonzásaiból,
csak azt a jobbágy csendet, ami
a frissen permetezett kordonok közén ül
a szőlőben -
és a pincehideg jövővacogást a nagyváros
odúiban, ahol nem valahová, hanem mindig
valakinek tartozol.
egymásra mutogatásaitok -
mintha a műtét közben tartana egy
csapat orvosnak beöltözött majom
konzíliumot -
ugyanúgy nem érdekelnek,
ahogy a rettegtető alá húzódó,
eső előtt már ázó nyomor -
a jövőidőbe múltat révedő mítoszrendszer
katonáinak kollektív szellemtelenítése:
végvári vitézek egy szabadtéri,
zenés, táncos, vonalas színdarabban,
díszletpalánk alatt valóban éhező,
ostromképtelen muzulmánokkal.
Értem én, szerinted így elveszik a
tiltakozásom, hogy tartózkodom
itt, még itt, tartózkodom -
mintha még érne valamit az
otthon kísérteties holddal pökött
firnamentumára fütyörészett csillagég -
de ez az én választásom,
hogy ennek a színjátéknak a nézője se.
A többségünk apát szeretne,
meg magáról letolt felelősséget -
hiszen én is szeretnék
"ő a hibás", "ő tehet róla"
módra a színfalak mögött rejtőző
rendezőkre mutogatni.
Én vagyok a hibás.
Hogy ilyen elbaszott, sehova se mutató
jövőtlenséget hordanak körénk
az ótvar érdekek -
hiszen magam képzeltem magam egy ketrec
hovatartozásból hegesztett rácsa
másik oldalára -
a többségünk gondozót szeretne, mert
csecsemőkora óta gondozatlan
és nem tanult semmit a szabadság,
a választási lehetőségek vonzásaiból,
csak azt a jobbágy csendet, ami
a frissen permetezett kordonok közén ül
a szőlőben -
és a pincehideg jövővacogást a nagyváros
odúiban, ahol nem valahová, hanem mindig
valakinek tartozol.
________________________________ * _________________________________
A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének legfőbb hibája
hogy bár nem együttműködés, de sajnos működik.
Működik, de olyan, mint tejföl helyett a frissföl:
valami másnak nevezik, mert egymás zsebét kenő
növényi olajból és sűrűre papolt rettegés savójából áll.
Legalább olcsó, mint az erőforrások élete. Nem mintha nem
lehetne egy erőforrásnak is igénye drukkra és örömre
de ez elfér olyan mondatokban mint a "Hajrá, Fradi!"
meg a "Csipállak, dugunk?" A kollektív, tömény fűszagban
szombat este, meg "A jó estét kívánok, ürítsék ki a zsebeiket"
szelektív hulladékgyűjtő társasjátékában. A magabiztos
lenézésben, ahogy a nertárs konstatálja, hogy pitiben te is
okosba szeretnéd. Sok kicsi sokkra oszlik, mindegyik egy
direkt a füled sértő elnöki beszéd a Kossuth rádióban.
Tényleg a hülyeség a kibírhatatlan, meg a kétségbeesett
értelmi kísérletek a delírium ellen. Mintha egy részegnek
magyaráznád Gödel első nemteljességi tételét.
Haló porunk fölött a béközép fröccsöntött biztonsági őre,
fél kézzel tartja a megszállottság áldozatainak emlékművét
a Szabadság-téren. Vagy valami ilyesmi. A NER ez a
vagy valami ilyesmi. Nem személy, hanem tárgy -
lehet hogy tényleg egy sorba kötött ellenállás vagyunk
a jól tervezett pillanatnyi igények
pragmatikus labirintusában. A ködben,
ahol együtt lobognak, égnek el a csillagok, meg a sávok.
