...Csalódottan
hallgattalak, cvikkeres öregember,
még nem tudtam
a betonudvart, ahol az ügyész
az ítéletet, bizonyára, elhadarta...
(Pertri György: Nagy Imréről)
Nem szerettem azt a szobrot, ott, a
híd közepén állt rajta, elakadt ércfigura a
lépésben, nem tudott pontosan mit mondani
az emberről, aki ritka madár volt, a csinovnyik,
aki átért azon a hídon. Átlábalt a saját szabott
korlátain, nem nézte volna ki senki pont belőle,
pont belőle: senki,
csak egy Imre a vérzivatarban -
és ennek az értékéből semmit le nem
von, hogy közben két oldalról fegyőrök kísérték.
Bár ne érteném, hogy mi ez a szarakodás
a szobrával. Pedig arról az erkélyről, ahova a
kor köpcös pökedelmét helyezik át
a költöztetők, nem is látszik.
De a delírium látképébe nem fér ez a zárvány.
Ez is újratemetés, Imre, rongyélet
egy ország ez,
szivárog benne,
folyton felszivárog a csatornaszag
a szájakból, akik a
koporsódnál esküdöztek.
híd közepén állt rajta, elakadt ércfigura a
lépésben, nem tudott pontosan mit mondani
az emberről, aki ritka madár volt, a csinovnyik,
aki átért azon a hídon. Átlábalt a saját szabott
korlátain, nem nézte volna ki senki pont belőle,
pont belőle: senki,
csak egy Imre a vérzivatarban -
és ennek az értékéből semmit le nem
von, hogy közben két oldalról fegyőrök kísérték.
Bár ne érteném, hogy mi ez a szarakodás
a szobrával. Pedig arról az erkélyről, ahova a
kor köpcös pökedelmét helyezik át
a költöztetők, nem is látszik.
De a delírium látképébe nem fér ez a zárvány.
Ez is újratemetés, Imre, rongyélet
egy ország ez,
szivárog benne,
folyton felszivárog a csatornaszag
a szájakból, akik a
koporsódnál esküdöztek.
