Piaci viszonyok

Permanens Rémület Úr 

a piacon is a rutinba kapaszkodik.
A törzsvendégségbe járást választja 

az ugrásra kész jelenlét helyett.

Ugyanannál a kofánál veszi a hagymát,
ugyanannál a hentesnél a húst, tojásárusnál az állítólag
házi tojást.

Csak egyszer vette a fáradságot hogy körülnézzen,
akkor sem az árut, az árakat, az elhelyezést figyelte,
hanem az embereket.

Azóta is ugyanazoknál a standoknál vásárol.
Voltaképp elsőre is a rokon lelkeket kereste -
egy bizonytalan, ismerős érzetet.

Sose szán a vásárlásokra túlságosan sok időt,
nem akar a körülnézni. Tápot adni a bújkáló
csalódottságérzetnek.

Zavarban van, ha be van zárva valamelyik standja.
Csak olyankor hagyja magát csapongani és eltévedni a
pillanat idegenségében -



holott a piac maga a pillanat.
Jelen kellene lennie benne,
fejben tartani az árakat és gusztálni az árut,
nem a szíves invitálásnak engedni,
hanem az illatával incselkedő zöldpaprikának -

a piac maga a meztelen választás:
az ezer termelő
által letépett-szedett édenkert íze
almába harapás után -

holott a piac maga az élet
kedvéért meggyilkolt és pultra pakolt élet,
ahol választani nemcsak lehetőség
de kötelező: hiszen
akkor is választasz, ha találomra.



Permanens Rémület Úr 

szombatonként jár a piacra, viszonylag korán,
amikor a banyatank-hadosztály még a műfog-

sorait rendezi.

A piacon is a rutinba kapaszkodik,
ahogy anno az első lépéseikor abba a semmit se tartó,
pracliba markolt gyufaszálba -

Mindezt valójában tudja,
a folyamatos, csobogó rémülete alatt 

valahol valójában tudja,
valójában tudja, hogy ezt választotta.