Hallgatólagos

Ments meg, uram, a pontosságtól. Nem szeretném,

hogy félreérts, nem az időre gondolok megint,

hanem a tiszta beszédre. Rettegek tőle, hogy

mondataim körül egyszerre megszűnik derengeni

a tompa homály...

(Németh Bálint: Földhözragadt fohászok 8.)

Ments meg uram a ködtől. Nem szeretném,
hogy félreérts, nem az időjárásra gondolok:
a sokértelmű beszédre. A tompa homályra mely
derengő többleteket sejtet, ahogyan körbegomolyog -
elfogja a levegőt és füstjébe fojtja a tavalyi avar:
a rutin öngyulladását. Mikor nem éget el ha rosszat
mondok, mert már előre párás hamuba burkolom.
A pontosság mint a kard, de ha életlen és böte
akkor hallgassak inkább. Merjem befogni. Ne nyiszáljam
hiába a csomókat. Ha a termékeny tévedések
mind megértek, a vak tyúkok szemtalálóversenyén
ne legyek néző se. Higgyetek butának - bár úgy
látom, a másikra itt senki nem kíváncsi. Te sem uram.
Látod hogy panelközi résem, akár a kocsma híg
világossága - még mindig nem tudott választani, hogy
merre nézzen. Szerinted tudok mást is, nemcsak
mellébeszélni? Választani, ködöt, kocsmát, hajópadlót
italt, ivócimborát - választani végre azt, amivé általad
vagy magam által lettem? Harangozó hajó tejszínű
köd kényszerhorgonyán? Maradjak csendben inkább.
Úgy tekintem - hallgatólagos megállapodásunk,
hogy eztán hallgatok feléd - jobban mondva: hallgatlak. uram.