fotelben ülve, droggal
Rájöttem, hogy mi ez a hidegrázásos
érzés a füsttől -ez az űr hőmérséklete.
Amikor szívsz
az angyalok tisztaságával bírsz.
Felnyúlsz a mennyekig, az űrbe,
de bőrön csókol az űr hidege:
ez a remegés az a mód, ahogy mászik
föl a földlény -
te vagy a föld csatornája föl,
rajtad keresztül árad fel az örvény,
rajtad át a léted minden beszívott
szennye könyököl
és folyna lefelé, rajtad keresztül az űr is.
Hisz tőled lehet földbe gyökeres,
és benne a fény is megérkezik
a gyökereden át a mélybe les,
benned az anyagtalan helyet keres.
Feltalálsz és megcsap az űr hidege
így leszel tőle dermedt -
szegény remegő vállaid között
az égi terhek:
az angyalok a tested közepén
át lefelé figyelnek -
s ha nem leled közétek hőből a gátakat
hát egyszer átszakad -
ha nem leled a formád a mennyhez
rád dermed a sztratoszféra könnye.
A hiba köré kristályosul a pára,
porszem köré, míg nem ismer magára,
s te sem.
Hiszen
szörnyporszemekre
kilégzésed szennyes
földmorzsáira tapad a hite -
s ha visszaérkezel: csak mint a hópihe.
