Tarkovszkij fotóiról: http://wangfolyo.blogspot.hu/2010/06/tarkovszkij-polaroidjai.html
Abban az időben Antonioni is gyakran fényképezett Polaroiddal. Emlékszem, hogy egy terepfelmérés során Üzbegisztánban, ahol egy filmet akartunk forgatni – amelyet végül is nem készítettünk el – három idősebb muszlimnak odaadta a róluk készült képeket. A legidősebb, ahogy rápillantott a képekre, mindjárt vissza is adta őket ezekkel a szavakkal: „Minek megállítani az időt?”
Megörökített idő
Jász Attilának
(SZTALKER, 1979)
„SZTAVROGIN – …A Jelenésekben az angyal megesküszik, hogy idő többé nem lészen.
KIRILLOV – Ez ott nagyon találó; világos és pontos. Amikor az ember mindenestül eléri a boldogságot, akkor idő többet nem lészen, mert nem lesz rá szükség. Nagyon találó gondolat.
SZTAVROGIN – Hát hová dugják?
KIRILLOV – Nem dugják sehová. Az idő nem tárgy, hanem fogalom. Kialszik a tudatban.”
(Dosztojevszkij: Ördögök)
Minek megállítani az időt?
Mert mozgás közben,
lüktető, világ-átjárt mellkassal is
úgy tűnik: megállhatunk.
Egy pillanatra elragadjuk magunktól
önmagunkat.
Öröklét. Avagy panoptikum.
A megállított idő köszön az öröklétnek.
Szent gesztus köszönni.
Belakni szentségtelen.
A megállított idő: van. akár a kép,
Belakni szentségtelen.
A megállított idő: van. akár a kép,
ami nem örök.
A megállított idő panoptikum.
A halálunké is. Ha nem
vesszük észre. Ha mintha élve:
tovább inogva az időben
nem-vagyunk tovább.
Az örökben nincs van. És nincs nincs.
Idő sincs. Sem a hiánya.
A megörökített idő sem
áll meg az örökben.
A por a poré.
Mégis, ha időt örökítenél -
fűzhetsz az időtlen
dicséretébe újabb szólamot.
Nem lesz öröklét,
sem panoptikum,
ha nem az időt rögzíted,
hanem önmagad.
De erre csak az képes,
akiben nem lakik ott,
avagy megszelídült az
éhség a mindenségre.
De erre csak az képes,
akiben nem lakik ott,
avagy megszelídült az
éhség a mindenségre.
