Dante szellemében
Felelt: „Nincs bánat, mi mélyebbre vájjon,
mint emlékezni a boldog napokra
bajban: mestered tapasztalta százszor
De ha szíved kívánság megragadta,
tudni, mint kezdődött kettőnk szerelme,
mondom, egyszerre vallva és zokogva.
Olvasgattunk egy nap gondot felejtve,
Lancelotról, Ámor mint verte nyűgbe,
magunkban voltunk, még semmit se sejtve.
A könyv pillantásunk egymásba fűzte
nem egyszer, arcunk megsápasztva sokszor
főként egy pont az erőnket legyőzte:
mikor olvastunk a vágyott mosolyról
aki úgy szeret, megcsókoljon végre:
ez itt, ki tőlem el nem válik, akkor
megcsókolt, teljes testében remegve.
Kerítőnk lett a könyv és aki írta,
Aznap nem olvastunk már egy betűt se.”
mint emlékezni a boldog napokra
bajban: mestered tapasztalta százszor
De ha szíved kívánság megragadta,
tudni, mint kezdődött kettőnk szerelme,
mondom, egyszerre vallva és zokogva.
Olvasgattunk egy nap gondot felejtve,
Lancelotról, Ámor mint verte nyűgbe,
magunkban voltunk, még semmit se sejtve.
A könyv pillantásunk egymásba fűzte
nem egyszer, arcunk megsápasztva sokszor
főként egy pont az erőnket legyőzte:
mikor olvastunk a vágyott mosolyról
aki úgy szeret, megcsókoljon végre:
ez itt, ki tőlem el nem válik, akkor
megcsókolt, teljes testében remegve.
Kerítőnk lett a könyv és aki írta,
Aznap nem olvastunk már egy betűt se.”
Pokol - Weöres Sándor fordításában
Felelt: "Romlott gyümölcsfa vérgyümölcse
én így születtem s lettem akaratlan
bűnös: Paolo s Francesca kölyke -
tán felsírásomtól pokolba raktan
cseperedtem, s mindig egyre várom
önkéntelen tettekben és szavakban
e dúlt iszapba hogy fúl ifjúságom,
s a vénülésem hogy lesz végre görcsös
kapaszkodás kegyelmes almaágon,
ahogy majd fogván szutykos, vén, göcsörtös
végét - majd én is egyre azt remélem
angyalka tart az ággal, mégse ördög...
Sosem volt pont elég az eleségem
a kívánságaim messzebbre nyúltak
(főleg mióta van szép feleségem)
mint mire az elpocsékolt múltak
és fuldoklásig zálogos jövőm is
predesztinálna - mind iszapba fúltak
a terveim; s mint villám csapta kőris
utódba nem tudunk kihajtani
nem is baj - tudjuk, ez az alma szőrös...
Így születtem én: e forró, hajdani
vérfertőzés kukacos gyümölcse -
de a derekam mégsem tud hajlani,
magától nyílik szám, hogy nyelvét öltse
e törvényre, mely nem lehetne tiszta:
hogy életem előre perre költse
úgy mindenét, hogy közben csak statiszta
a színpadon, a saját szerepében,
- nézője a jegy árát kéri vissza -
s tojással megdobált jelmezében
úgy áll az életem önszínpadán fenn
hogy bármit csinál, az úr ítéletében
nincs záradék, mi mentené, de ár sem
mit megfizetve elengedné a pokla!
Úgy áll az élet telje színpadán fenn
hogy szerepekre hullott, darabokra,
hazug dumákra, egyre több alakban,
száz tűzbe ágaz akarata bokra,
s egyre inkább összerakhatatlan.
Hát ez vagyok. Ezért is írok verset:
soktükrű lényem mind kint az ablakban,
érésében ha alma más ízt herseg
annyiféleképpen sír fel, szól dalom,
ahány hazugság pengeti a percet
lejegyzi mind a büszke szorgalom -
bár a dalba mindig úgy furakodok
magától nem peng a cimbalom,
kell a gépi mámor, őérte kell a drog -
bármilyen salak, akármi ópium,
amitől - talán, ha - összeállhatok
s remélhetem, hogy mégsem áfium:
hogy itt és ez... talán már nem pokol
hanem talán a purgatórium."
