Neil Gaimannek, a dühítő felkavarásért
"...még mindig aznap volt, amikor Csuvui felébredt
már neki bizonyára aznap -
rövidnek tűnt az álma és hirtelen ért véget
kellemetlen íze volt a szájában az ébredésnek.
Fülelt hát, és jobbról, nem is túl messze
fel is fedezte a jajongást.
A Város rabszolgái sírtak kínjukban - mást nem tehettek
mert úgy hitték, hogy mindannyian szabadok
és ők választották ki személyre szabott
egyedi mintás szemekből kovácsolt láncaik
még a csörgés hangját is kiválaszthatták hozzá
ők választották az uruk személyesen,
akinek egyszerűen csak Urunk volt a neve -
a mély nevét nem tudta senki sem.
Csuvui besétált a városkapun és
meg sem állt a palotáig ahol
intésére elaludtak az őrök
a dárdáikba kapaszkodva engedelmesen
mint bárki aki csak képzeli magát...
meg sem állt a trónteremig, ahol már
felkészülten várta őt Urunk -
hisz maga volt a város minden laposra járt köve
minden kovácsolt láncszem minden csuklón
és szólt Urunk:
Hogy merészeled megzavarni otthonom
békéjét te bárki? Hát nem tudod?
Ez az otthonom és itt bárkinél erősebb
bárkinél hatalmasabb vagyok?
Elaltathatod az álmaim, de engem
itt, e helyt nem érhet bántalom!
Tudom a neved, Csuvuinak hívnak
kisebb istenek kósza álma vagy...
Avagy te ezt álmodod rólam
- szúrta közbe szavát Csuvui -
mert tényleg mindenikünk álmodik.
De az én mély nevem Arany Farihon
én teremtettem ezt a birodalmat
és itt körül amíg elér a nap
mindet. Az összeset.
Én itt vagyok és ott is vagyok.
és bár tény, hogy az ittben te vagy az erősebb
de tenyerembe dörgölöm az itted
így. Egy darabka csont s a benne
összekövült kín vagy Urunk
és minden álomkiterjedésed.
Ó. Kis barátom! Úgy imádom
az ilyen meglepetéseket!
Tudtam, hogy nem bírsz nem élni a hatalmad
teljesével, hogyha teheted!
Én Urunk vagyok, de mély nevem
nekem is van, bár itt, ebben a foszlott
kis csapdában, amit a kedvedért álmodtam
amíg te is aludtál, ki sem ejthető -
nevezzük egyszerűen Világnak.
Az egész Univerzum én vagyok
olyan tartományok laknak itt a tenyeremen
a te fikarc kis léted mellett, amiről álmodni se
lennél képes. És most elalszol, de
nem ébredsz fel többé Arany akárki, törpe Nap...
Hm. várok, kedves Világegyetem
de nem álmosodom el. Nem furcsa?
Mert ez a csapda: az álom, amit aludtam
a semmi álma környékezi most
a Galaxisaid. Látod? Ami születik, az egyszer
pusztul is. És én magam volnék a pusztulás.
Arany Farihon mélyneve, amely nem ki sem ejthető
név, mint a tiéd; valójában el sem neveződött
még, ezért nem birtokolható. Most megszűnsz...
látod? Hagyhattál volna békén tovább aludni."
*
Az öreg a tűznél befejezte a mesét, a botja
végével megigazítva a tüzet. Bordag, a harcos,
nagydarab, komor ember lépett hozzá, egy intéssel
hátrébb parancsolva a többieket
hogy más ne hallja. Te, öreg!
Miért ezt a mesét mesélted? Az embereim összesúgtak
közben, és hidd el, nem szép dolgokat...
Amit csak akarok, azt mesélek nektek.
Ti ültetek a tüzemhez. Ez egy.
Az öregapám farkas volt és a táborom
körül itt ólálkodnak a kuzinjaim. Ez kettő.
Az embereid már akkor összesúgtak, amikor
te a béke jelét felmutattad és
leakasztottad azt a haszontalan kardot. Ez három.
Ezt a mesét meséltem, hátha megértitek
belőle, hogy éjjel nem érdemes
a legmélyebb álmomban átmetszeni a torkom. Ez négy.
Különben sem ölnétek meg vele, de
most nincs ínyemre a farkastest
nyár van és tudod, a bolhák... Ez öt.
már neki bizonyára aznap -
rövidnek tűnt az álma és hirtelen ért véget
kellemetlen íze volt a szájában az ébredésnek.
Fülelt hát, és jobbról, nem is túl messze
fel is fedezte a jajongást.
A Város rabszolgái sírtak kínjukban - mást nem tehettek
mert úgy hitték, hogy mindannyian szabadok
és ők választották ki személyre szabott
egyedi mintás szemekből kovácsolt láncaik
még a csörgés hangját is kiválaszthatták hozzá
ők választották az uruk személyesen,
akinek egyszerűen csak Urunk volt a neve -
a mély nevét nem tudta senki sem.
Csuvui besétált a városkapun és
meg sem állt a palotáig ahol
intésére elaludtak az őrök
a dárdáikba kapaszkodva engedelmesen
mint bárki aki csak képzeli magát...
meg sem állt a trónteremig, ahol már
felkészülten várta őt Urunk -
hisz maga volt a város minden laposra járt köve
minden kovácsolt láncszem minden csuklón
és szólt Urunk:
Hogy merészeled megzavarni otthonom
békéjét te bárki? Hát nem tudod?
Ez az otthonom és itt bárkinél erősebb
bárkinél hatalmasabb vagyok?
Elaltathatod az álmaim, de engem
itt, e helyt nem érhet bántalom!
Tudom a neved, Csuvuinak hívnak
kisebb istenek kósza álma vagy...
Avagy te ezt álmodod rólam
- szúrta közbe szavát Csuvui -
mert tényleg mindenikünk álmodik.
De az én mély nevem Arany Farihon
én teremtettem ezt a birodalmat
és itt körül amíg elér a nap
mindet. Az összeset.
Én itt vagyok és ott is vagyok.
és bár tény, hogy az ittben te vagy az erősebb
de tenyerembe dörgölöm az itted
így. Egy darabka csont s a benne
összekövült kín vagy Urunk
és minden álomkiterjedésed.
Ó. Kis barátom! Úgy imádom
az ilyen meglepetéseket!
Tudtam, hogy nem bírsz nem élni a hatalmad
teljesével, hogyha teheted!
Én Urunk vagyok, de mély nevem
nekem is van, bár itt, ebben a foszlott
kis csapdában, amit a kedvedért álmodtam
amíg te is aludtál, ki sem ejthető -
nevezzük egyszerűen Világnak.
Az egész Univerzum én vagyok
olyan tartományok laknak itt a tenyeremen
a te fikarc kis léted mellett, amiről álmodni se
lennél képes. És most elalszol, de
nem ébredsz fel többé Arany akárki, törpe Nap...
Hm. várok, kedves Világegyetem
de nem álmosodom el. Nem furcsa?
Mert ez a csapda: az álom, amit aludtam
a semmi álma környékezi most
a Galaxisaid. Látod? Ami születik, az egyszer
pusztul is. És én magam volnék a pusztulás.
Arany Farihon mélyneve, amely nem ki sem ejthető
név, mint a tiéd; valójában el sem neveződött
még, ezért nem birtokolható. Most megszűnsz...
látod? Hagyhattál volna békén tovább aludni."
*
Az öreg a tűznél befejezte a mesét, a botja
végével megigazítva a tüzet. Bordag, a harcos,
nagydarab, komor ember lépett hozzá, egy intéssel
hátrébb parancsolva a többieket
hogy más ne hallja. Te, öreg!
Miért ezt a mesét mesélted? Az embereim összesúgtak
közben, és hidd el, nem szép dolgokat...
Amit csak akarok, azt mesélek nektek.
Ti ültetek a tüzemhez. Ez egy.
Az öregapám farkas volt és a táborom
körül itt ólálkodnak a kuzinjaim. Ez kettő.
Az embereid már akkor összesúgtak, amikor
te a béke jelét felmutattad és
leakasztottad azt a haszontalan kardot. Ez három.
Ezt a mesét meséltem, hátha megértitek
belőle, hogy éjjel nem érdemes
a legmélyebb álmomban átmetszeni a torkom. Ez négy.
Különben sem ölnétek meg vele, de
most nincs ínyemre a farkastest
nyár van és tudod, a bolhák... Ez öt.
Látom a mélyneved. Egyszer egy jósnő azt mondta az anyádnak
hogyha valaki öt fontos gondolatot oszt meg veled
a hatodikat nem akarod majd hallani. Így volt, ugye?
Holnap reggel beérünk a városba
bőven a seregmustra előtt
te odaállsz majd a piacra a buta kardoddal.
Egy életet meghagysz. Egyet elveszel.
Egy élet magasba hág. Talán a tiéd.
Akarod hallani a hatodik gondolatom?
*
...És akkor ennyi elég?
a központi terminál üzenetfunkcióját
nyugodtan deaktiválhatod. ez a válság
ezek után el sem kezdődik.
Ez az ösztönös figura, Bordag volt az
egyetlen komoly kiszámíthatatlan elem az
egyenletben. De most már gondolkodni fog
és habozni. Végül is nem hazudtunk neki -
attól függ, holnap kit öl meg
vagy fegyvermester lesz, vagy felakasztják
és így jut magasra. Ő dönt. Mi innentől
így vagy úgy, de sínen vagyunk...
Azért borzalmas, hogy így nem hagyjuk őket
változni... nem?
Még néhány évtized, és hidd el
elég energiánk lesz a hazaútra. És minden
stabilizált elem elszabadulhat. Ugyanazok a
folyamatok játszódnak le, csak
másképp hívják majd a szereplőket.
Tudod, a mély név. Gondolj arra
hogy minden a mély név...
*
a megnevezhetetlen
messzeség távolából
üzenem
még minden másképp lehet
még nincs mélynevük
a hazaútra
hogyha valaki öt fontos gondolatot oszt meg veled
a hatodikat nem akarod majd hallani. Így volt, ugye?
Holnap reggel beérünk a városba
bőven a seregmustra előtt
te odaállsz majd a piacra a buta kardoddal.
Egy életet meghagysz. Egyet elveszel.
Egy élet magasba hág. Talán a tiéd.
Akarod hallani a hatodik gondolatom?
*
...És akkor ennyi elég?
a központi terminál üzenetfunkcióját
nyugodtan deaktiválhatod. ez a válság
ezek után el sem kezdődik.
Ez az ösztönös figura, Bordag volt az
egyetlen komoly kiszámíthatatlan elem az
egyenletben. De most már gondolkodni fog
és habozni. Végül is nem hazudtunk neki -
attól függ, holnap kit öl meg
vagy fegyvermester lesz, vagy felakasztják
és így jut magasra. Ő dönt. Mi innentől
így vagy úgy, de sínen vagyunk...
Azért borzalmas, hogy így nem hagyjuk őket
változni... nem?
Még néhány évtized, és hidd el
elég energiánk lesz a hazaútra. És minden
stabilizált elem elszabadulhat. Ugyanazok a
folyamatok játszódnak le, csak
másképp hívják majd a szereplőket.
Tudod, a mély név. Gondolj arra
hogy minden a mély név...
*
a megnevezhetetlen
messzeség távolából
üzenem
még minden másképp lehet
még nincs mélynevük
a hazaútra
