2021. június 30., szerda

Lebukás






Elsinkófálnám ezt az éjszakát,
amikor egy már nem létező intézmény kerítésénél
szégyenben maradtam egy
szélein odaégett kapcsolattal -

tessék. Négy sor. Könnyű bármit
belemagyarázni,

pedig csak arra ébredtem, hogy
megint nem értelek. Hogy az ellenszenveidből
hogyan lesz szabálytisztelet.
A perfekcióból hogy törnek le ilyen
ocsmány mintázatú darabok,
odakozmált szélek egy alulkezelt
sütőtál, nyár végi nap,
intézmény-udvar, nagyszünet
hólyagosodó teflontestén.

Pedig majdnem sikerült teljesre menekülni
ezt az ébredést is,
hogy ne legyen benne az egykori iskolám és
főleg te ne legyél benne, meg a szégyen
amiben maradtam.

Én elejteném. Annyiszor elveszítettem
már és mindig megkerül. Hogyan és miért
ragaszkodik hozzám egy szégyen,
akaszkodik rám az öntudatlanság szélén az érzete,
hogy megint az oda nem illő elemeknek
tulajdonítok jelentőséget:

hisz pontosan nem úgy, nem ott és
nem akkor - más értelemben viszont
pontosan így, pontosan ott és akkor...

Elsinkófálnám ezt az éktelen ébredést,
mikor egy már nem létező intézmény
kerítéséhez szégyelltem
egy sütőben felejtett
egykori odaégést.