Itt van közelemben a hegy, szeretett hegyem.
Ősi dolgok vesznek körül,
rajtunk a teremtésnapi moha.
Estente a hét fekete nap
hozza a kedves éjszakát.
Elégedettnek kell hát lennem.
(Lucian Blaga: Csend ősi dolgok közt)
Így vagyok, a helyemen nyilván és
ezt kell először értenem, hogy
a helyem vesz körül.
Esténként random hét
sistergő képernyőháttérzaj
szomszédság lélegzetébe fulladok:
mégis egymás napját szuszogjuk.
Az égbolt csöndes és távoli
fényfémhordóban kongó visszhang.
A helyemen, nyilván, ugyanez a
kaptárállapot zsongott, amikor nem is voltam -
a helyemen egy másik szám is
maradhatott volna névtelen.
Ezt kell először értenem, mielőtt
akármelyik csillag sápadt nyomát
lecsalogatnám magamhoz - nekem égjen.