 |
| Szilágyi János: Tájoló (Akvarell 35 x 50 cm 2017) |
Iránytalan, ha tájolsz.
Tákolt, szokásos lépések híján
na, most hova.
Kerítések. Falak. Múlt idegére
feszített ablakok. Szennyes eső.
Merre feszítsd. Léptet. Hova. Merre.
Tájoló. Iránytalan. Eltájolt,
tétova léptek.
Mit épít, aki tájol? Merre feszítse
a megépültek arcát? Kinek mutassa?
Hova kerüljön a lomb
hajnalonta ablakon beszökő lélegzete?
Hol ázzon át a hanyagul
fejtetőre csapott tető, a
nem múló szennyes esőben?
Hova tájoljon a majdan
itt maradó?
És milyen tájon. Iránytalan.
Tákolt, szokásos lépéshelyek.
Térkő. Kerítés. Falak. Múlt
idegére feszített ablakok. Eső.
Egyet előre. Kettőt vissza.
Kettőt előre. Egyet vissza.
Tájidegen, tájházi táncban.
Iránytalan, ha tájolsz. Bicskát elő.
Kőre helyezve pörgesd -
keresztúti, fosztott lépéshelyek
megragadása talpadon a sár.
Pörög a penge. Aztán megáll.
Golyónyomok lehullt vakolat
alól. Sose ácsorogj
falat szaggató áthatolások
erőszakának ízében. Ne ácsorogj
vesztőhelyeken. Iránytalan?
Tájolj. Aztán indulj el. Indulj már,
hallod? Mire vársz? Tapsra.
Te hülye.
 |
| Szilágyi János: Tájoló' 2. (Akvarell 35 x 50 cm 2017) |
Egy út van előtted. Melyiket válasszad.
A tájolás nem tudja a táj
fosztottságát. Szakadások,
hiányok horpadásait. Irányt szabsz,
és tájat, ha tájolsz. Domborzatot,
vízmosást fütyül a táj az
önkényes térkép alá. A táj
fütyül a tájolásra.
Ezért tapossuk. El?
Gázolt sün szennyes útfélen.
Kikezdték a varjak. Aszfaltcsík
éhes szakadásán a jóllakás
befoltozhatatlan lehetősége.
A sündög kátyú a környezetén.
Aszfalt-selyemszalagon
megtapadt, odaszáradt kis
Minótaurusz.
Tájolt út. Vezet. Kerülnéd.
Nem gurulnál rátévedt halálra -
de a lépéseitek futószőnyegén
éktelenkedik. Felszáradt vérnyomot
pecsételsz a kerekedre. Azt tanultad:
ne ácsorogj vesztőhelyen.
De hogyan hajts át rajta? Emléktelen,
áthatoló közönyben?
Igazán megtanulhatnál repülni,
a testre feszített égés erőszaka nélkül.
Így is: felülről. Látod az úttal
felsebzett tájon sündöggel
felsebzett utat. Egy másik élet,
tájolás üres átkeléshelyét. Mire vársz?
Tapsra. Kiradírozzák a dögevők.
 |
| Szilágyi János: Tájoló' 3. (Akvarell 35 x 50 cm 2017) |
Maga eltájolta magát.
Még hogy keresés. Irányok szabott
rendjében suttogott, nem rendjén
való tévelygés. Hullámot vető
kavics az áramlás világosan
kirajzolódó összességében.
Maga eltájolta magát.
Van élcsapat. Ön nem tartozik
az élcsapatba. Ön a falnak
fordulás visszatartó erejében bízik.
A tájba kapaszkodásba. A fába.
De emlékeztetném a gyökerekre. Aki
a tájba kapaszkodik az. Nézze, azt
kivágják.
Az egyszer háttal áll nekünk.
Szemben a fallal. Golyónyomokkal
pettyezett fallal szemben.
Nem mondtuk magának eleget?
Ne ácsorogjon vesztőhelyeken.
Most már aztán tessék
arra menni, amerre a többi!
Tájidegen kanyargás nélkül.
Mire vár? Tapsra.
Csattanásra.
Beszélhetünk ezen a nyelven is,
te hülye.
