Nincs kedvem kisimázni az antik mértéket a versben,
reggeli kávé gőzében, ahogy ordas szavaid követem.
Leveled közkincs lett - az amit szégyelltél. Egyik előtt is, a másét.
Nem mosom anyanyelvünkre simult antik lepedék
ízét ezzel a löttyel. Pedig értelek, és respektálom a
tiszteletet. Hogy kétélű szakadásaidat így is létbe dadogtad.
Most csámcsog az ostoba, és ízlik neki porból fújt örömed -
hogy nincs, lám nincs tiszta derű, s a nagy antik
művek festett, élénk dionüszoszi mámorok és bűnök -
festéktől csöpögő, harsány testi öröm máza-kolosszusa voltak.
Hogy a mérték sem mér, s a nagy értékmérő szerelem
kusza háromszög volt, zavaros víz, mint bármelyik élet -
veled igazolná nyomorát öle-rabja szívtépő, és a sekély.
Az egyik hallgatta a csendet, amit helyeden fújtak a téli szelek.
A másik nem bírta ki terhét s végül csak kiabálta a
médiaégbe: "nekem írta, nem neki, nekem írta" - a megtartó,
léleklélegző sorokat, amit ép eszedért részvétel kényszere,
vágy és fájdalom írat - minden nyomorulttal, mindig, a drótok
kihúzott árnyéka alatt; egyként álmot simuló fájdalmad
kiabálta az egyik: "nekem írta"... Látod, összevegyülnek a nők -
de nem úgy, ahogyan a kínok férfija nem tud választani kedvet,
testet, hőt, ahogyan nem mond nemet - ó, nem -, ha az ölből
áramlik a villámíz fel testén, egészen a szájig, ahol
formálódnak a mérten csorgó, elegáns és bölcs formájú szavak...
Nem úgy ahogyan keverednek az éhek, s nem
tudsz egyik nélkül sem - élni se halni se? Nélküled éltek, haltak,
s nélkülük éltél, haltál. Most elvenné holtuk után az egyik,
attól aki nélküled, és mégis veled élt és halt - azt amit éltél tán
vele is - elvenné vegyülésből, amihez jussa
csak úgy volna, ha tényleg neki adnád. Így. Túl
örömön s kínon. Most. Tört csend alján, mint ponyván beeső őszi eső,
úgy gyűlik, hull a gyalázat rátok - csámcsog ezen most értő és
értetlen... Hát szólj rám, hogy legalább én hagyjam abba
a formák és tartalmak mérték nélküli kizsigerelését erről,
az egy lábbal folyvást több nyökögést -
mert úgysem fér hozzád.
Valójában nem fér hozzátok a szenny. Holt titkok
jeleként aki vagy - aki rám szól: mérjem. Amíg élek.
