Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön...
(Dzsida Jenő: Nagycsütörtök)
Összemarkolt,
gyúrt tészta testem
nyomódásában hagytad
az ujjlenyomatod -
lebuktál Uram, mondanám, de
nincs most erőm a helyszíneléshez.
Különben is,
lehet, hogy csak a saját
ujjbegyem rajzolatát
rögzíthetném a lobbant sebben.
Lehet, hogy a körém font tükörkép
tetszelgése tamáskodott.
Lám, mire eszmél, akit ott hagytál
egy állomáson, csatlakozásra várva,
egy jelentéktelen időpontban,
bölcső fájától és
fejfától egyenlő távol.
Lebuktál Uram, mondanám, de
ez itt a bűncselekmény
tökéletes hiánya.
Annyira tisztelsz,
hogy már nem is érezlek,
felszabadított rabszolga, akinek
áttetszővé foszlottak az urai.
Ruhaakasztón felejtett
fehér hálóing vagy -
reggelbe pislogó fodor
vagyok hiányod foszló szegélyén.
*
Ennek a tükörképnek
könnyű hátat fordítani,
amint magamra húzom a
kalauz szerepét.
Egyre kevésbé hiszek benned,
lebuktál Uram.
Egyre inkább tudlak.
