Onagy Zoltánnak, a bőség zavara mesterének
Meghalsz, meghalsz, szemgödreidben
szökött fegyencek húzódnak majd meg
éjszakánként: harmat-bakancsos bogarak,
(Bari Károly: A némaság könyve)
Minden nap megcsinál a vers,
úgy jönne ki -
nem hiszek a hallgatás erejében.
Nincsen neki.
Bújjanak a cserepem alá, dermedt,
rabszín poloskák.
Szemgödröm alól kaparom a szót,
ahogy borostát.
Bebogarasodnak a jámborok is,
nemhogy fegyencek -
jelentésekből szőtt otthonom, hagyd,
hogy jelentsek.
Minden nap megcsinál a vers,
fénycsepűgólya -
lehessek a napfény belegajdult
besúgója.
