Jencsók László emlékére
A holdsarló olyan gyöngéd, éhes kis csíkot varr
ekkora égre -
telirepülték a szárnyukkal beszélő fecskék, mégis,
annyi minden elfér még rajta -
az énekesmadár-sereglet egymást túlkiabáló
alkonyvetélkedése -
két ág között egy szál pókhálón oda-vissza futkorászó
búcsúcsillogás -
egy zavartalanul pályája végére
érő nap -
egy kerti rozsdafarkú beszökdécsel a versbe,
elfér ekkora égen -
dobozlakó, csodálod a tekintet
semmitől se korlátozott zuhanását.
A holdsarló, a fecskék, a búcsúdal,
pók fény-kirajzolt eszmerendszere,
a mindezt lehetővé tevő ragyogás -
a kerti rozsdafarkú is
a kék búrán túlra néz veled -
amit nemsokára távolságuk bójáival hintenek
a léleklátó csillagok.
Ekkora égre elfér,
hogy végtelen.
