Gábor Györgynek
Arculatokban és öltözetekben
ez egy új uniformis-kor.
Nem a mi hibánk, ha nem férünk a kereteitekbe.
Kedves keretlegények, a civilizáció
a terhetekre van, de ez alapjában ilyen:
a legszebb tévutakat is meg kell alapozni.
Viszont a ti útjaitok alaptalanok,
a vezéretek szobor, talpazat nélkül,
nem robbanó gránitgránát, nem
szilárduló bronz.
Mert uraim, a ti utaitok alaptalanok, ahogy
az úrhatnám szamáré.
Hangnem, lelkesedés, lobogó indulatok,
dagadó keblek ragadós szavakon lovagolva,
példaadó ötvenes évek az ötveneseknek:
ez az úrhatnám szamár útja, aki a
tengerszembe indul Holdat zabálni.
Mert megteheti. Kár, hogy egy ország
lovagol a hátán, csobban és merül -
merülünk naggyá lenni.
Példa leszünk, örökös dicsőségben:
a rossz példa.
Kedves keretlegények, a foci nem
élet-halál kérdése, több annál: egy társadalom
feszkó-szabadító fingjából, Rákosi pajtás
grundbulijából Stadion-lobogássá felfújt
főlufi lett. Ezer okból. Ez a hold-íz, amit
a szamár előre érez, mielőtt ellepi a
feneketlen, józanító víz. Ez is keret, legények,
ahogy a tengerszem partja
keretezi a szamárdögöt.
Ezt tessék bronzba önteni, márványba faragni.
A dögből kipárolgó dicső gázokat.
Kár, hogy egy ország bűzlik benne.
Pedig amúgy a Hold tényleg finom,
közös esszencia és szubsztancia tényleg,
hiszen mindenkinek egyformán
elérhetetlen.
