Suttogmány

Egy találhatatlan szerepet keresek,
az előadás után kicsivel.
Igazulnék általa, ugye, de
nem írták bele a darabba.
Ezt a hiányérzetet mosogatja
a reggeli kávé.

Nyalogatom a hajnali látványt,
mint egy lekapart sebet.
Már alig látszik, ugye, pedig
azt hittem, mint egy tetoválás -
úgy lesz dekoratív és
provokatív.

Provokál valakit, hogy ennek
a vakaródzásnak nincs -
mint társadalmi jelenségnek,
nincs feladata?
Hogy nem postafordultával
bontatlanul visszaküldött,
hányszor húsz éve szállítási sérült,
kicsorbult gesztusok
asztalt csapkodása?

Úgy tűnik, újra kiosztanák
a szó szerepét a meggyőződésben,
és én még mindig egy
találhatatlan szerepet keresek,
azt a helyet ahonnan eleve
csorbának látszik.

Alacsony vagyok, felettem suhannak el
a fölülre tolt helyőrségek,
zászlólobogtatások, kiáltványok,

konzultációk -
Ezt a nyakkendőt már
nem kötöm fehér ingre,
övet nem, jelvényt, sípot,
vigyázni, tisztelegni.

A jó ajtók és rossz ajtók
világában egy találhatatlan
szerepet keresek.
Amiben kopogtatnak rajtam,
de juszt sem engedem
be a tejutat széttaposó
lovasok untig ismert halálszagát.