Nem zeti gyász, de újságsirató.
 |
| saját |
Az ott a szégyen. Nem szégyen. Köd. Csak pára.
Ilyen a természete. Elveszi a távlatot.
Ilyen a természete: látszik, de nincs határa.
Nem láttad. Nem tetted. Mégsincs bocsánatod.
Az ott a szégyened. Hogy itthon maradtál.
Bevarrt szájjal babzsák-babafigura.
Természeted. Ilyen: tűröd mit adaptál.
Hagytad. Ezt hagyta nálatok apa a fiúra.
Az ott a szégyenünk. Cinege csipog,
ilyen a természete. Szétszórt kihangosítva
sem ijesztőbb. Nem hasít. Nem zeng a titok:
visszhang a rács mögött. Hisz attól még kalitka.
Az ott szégyenetek. Gyáras-földes uramék.
Ott gomolyog a fénytől elcsapott vágy.
Ez itt gomolyog. Hiszen csak írásjel-beszéd.
Ti ott, a köd mögött, mi itt. Az úr, a jobbágy.
Köztársaságom. Mindenki szégyene.
Az ott a távlat. Tart. Ahova tart.
Megnőtt a lyuk a zászlón. Nincs, csak a nyele.
Október. Ünnep jön. Ápolt. Eltakart.
Szégyennyálkájú népem. Ébresztő éhű gond
e sápkóron nem üt ma se léket.
Marketingszakember hatalom. Nem bolond:
falat cirkusszal lakatta jól a csőcseléked.
Népem. Ez itt a szégyen. Sehova-lépcső.
Rém-üldözés-menetrend, mind mindegyre késik.
Kötött pályán bilincselt ez-a-harc-a-végső
következmény. Elásnak? Az újratemetésig.
