A régi május elsejékből, a nagy felvonulásokból
csak a tulipánok maradtak. Sok elszánt kisiskolás
egyeningben, egyenszoknyában, örökös vigyázzban.
A jó tulipángyerek mindig felfelé tekint. Fürkészve
a kiskertek fölött vonuló napkorongot, az egész égboltot,
a gomolygó felhőkkel koronázott, égi dísztribünt.
(Fekete Anna: Halandóság)
Kavics
Kavics-lassú beszédben. Látod,
a csobogást a kavicsok keltik, hisz a
víz magában: néma. A sodrás eleven
esésébe tapadt hordalék makacsságok beszéltetik.
Látod. Végletekig csiszolt mondatokat így
hajigálnánk, hogy elpattogjon egy egyszeri
attrakcióba - múlandó legyen. Pedig a patak, a folyó
is csak egy nagyobb, izzó magvú kavics hátán halandó.
Elvetélt
Magában állt egy befelé táguló mesében
az a kisfiú, amikor az osztály úttörő alakzatát
várakozni intette a torlódás. Pihenj volt inkább
az a vigyázz! Inkább kissé rezignált, kényszerű
sehova nézés. Az a kisfiú a szégyenben maradásba
kapaszkodott, a nagypapája keserű meséibe:
szőlőtőkék kifosztott menetoszlopában szalonnázták el
a lelkesedését. De minden évben akad egy-két
bimbó korában, köddarócos hajnal által elzabrált renitens.
(Az Elvetélt szerepelt a Shizoo-kötetben)
