Levelező tagozat

Kemény Istvánnak és Térey Jánosnak

"Édes hazám, szerettelek,

úgy tettél te is, mint aki szeret:

a tankönyveid és a költőid is

azt mondták, hű fiad legyek.

Hű is voltam, fel is nőttem,

cinikus ember se lett belőlem,

csak depressziós, nehéz és elárult,

bezárt cukorgyár a ködben."

(Kemény István: Búcsúlevél)

"Fölpaprikázva, s megvezetve, népem,

Nyakadban ízlésed szerinti úrral,

Ha olvasol, hát félreolvasol,

És fényes nappal vészharangozol;

Tárulkozó elfojtásodat értem."

(Térey János: Magyar közöny - Kemény István Búcsúlevelére)

kiás megint és újratemet
forgatja újra tetemed
minthogyha közben lélegeznél
vagy mintha földben gyökereznél -

forgatja újra képre múltad
csiszolja kőbe mit a múlt ad 
csiszolja szóba mintha volna
értelme hogyha szótagolva -

így alszol. folyton takarásban
édes hazám. fiad elástam
fiad kiásom. ravatalra.
nagy itt a szokás hatalma.

depressziós nehéz elárult
fiadnak tárul ami zárult
szőnyegen fekszik mintasemmin
babrál a bolyhán idegen szín

viszi magával batyuba még
idegen hiányba ásott szívét
mint újra ízlelt mit keres hol
teavízparton filteres bor

de bármilyen parton barangol
üres papír. nem ír nem angol.
mint a verssor véget ha ér
aligha több a semminél.

Az életre trombitált mauzóleumban
törvényt ül a kauzalitás 
öngyűlölet és önkorlátozás?
kedély, lakáj, és önmagasztalás -
hogy, hogy nem, 
még tart a megemlékezés.

Minő csodás, kitárt torkú beszéd ez!
a visszavágott szárnyak beszédes
zajjal csapódnak minden fordulatra -
oly ihletetten harcol itt a szófosás
előre mért hatással így csapódik -

öngyűlölet és önkorlátozás
visszavágott mondat szótojás
hogyha bírod, dadogd a valódit -

alig, de több a semminél
amit letettek otthagyottjaid
egy hirtelen épült tornateremben
édes hazám! mér' hagysz el engem?

így alszom. édes. hazám elástál
végképp hiába perdülök
kiásás elásás mind-örök
körhinta körében szédülök.

állok és mégis. gördül jelen
a változó emlékeken.
lapátszám gördül szellem és szólam
te hagysz el, földem. kifogysz alólam.