Alessandro Baricconak és Kemény Zsófinak
Hogyan hagyjunk el egy hajót?
Mindazonáltal.
Ízleld meg ezt az egyetlen,
fékezni használt,
valójában hallatlanul féktelen
kifejezést.
Által mindazon, ami
útban van -
mindazonáltal azzal a
nem múló eleganciával, amely
elhagy, nem pedig
menekül.
Mind. Ami felmerülhet a
szükség pillanatának rémületében:
azon által.
Kell bizonyos gyakorlat, hogy az
elfogadhatatlan jelenlététében
se bízz az ösztöneidre többet a
feltétlenül szükségesnél.
Enélkül elveszíted a
prioritások emberformáló
kultúrarendjét.
Aki elhagy, nem menekül.
Adott esetben ebbe némi
rezignált tekintetbe vétellel
bele is nyugszik.
Hogy nem menekül meg.
Mindazonáltal meg kell
tenni mindent annak érdekében -
de semmi értelme úgy tenni, mintha
a dolgok boldog távolságtartása
immár ne volna érvényes a
lehetőségek farvizén úszva.
Mert a lét mércéjének
elveszítése a rendben, amely
legalábbis időlegesen az elhagyásban is
óhatatlanul kialakul,
megúszáshoz vezet;
mindazon által,
amely formát adhat a kiszállásnak,
a szükség széttárta lábak eleganciájának,
a hétfő reggeli munkába indulás
ólmos kétségbeesésének,
a nap, mint napi Medusa tutajának,
amely ott imbolyog a talpad alatt -
az imbolygásnak,
amely mindazonáltal
mintegy szomorúan konstatálja a
megfelelő módon, a szabályzatban
rögzített helyen rögzített
mentőcsónakok zavarba ejtő hiányát.
Mindazonáltal
nem adod fel. Mert
elhagysz. Nem pedig
elmenekülsz. Ilyen egyszerű ez.
Kicsit azért tényleg
nagyon hideg a víz.
