szabadversben
nap mint napi infernó -
mozdulatlan utazás -
lépcsőzés az örökig ismeretlen ugyanabban -
vájatjáró távlattalanság, amit a reklámplakátok
evolúciója nem tör meg, inkább kihangsúlyoz -
a hely ahol akárki vagy
egy idő után inkább befelé se nézel -
viteted magad nap, mint
napi rutin ótvaros közönyében -
felásott, réteges, most is lerakódó
múltzagyban zötykölődsz -
nap mint napi távolságlopás
az isten ege alatt való alávaló városdugulás őrjöngése
ellen nyitott csatorna -
látvány híján eldugult szemmel, eldugult zenefüllel -
vagy bámulva valami hozzád alig érő hírt, újságlap
képernyő, telefon érinthető felületén -
bármi
tartson távolságot az érzéstől, hogy megzabált
egy csőben előre rángatódzó, csikorgó, rozsdás
ipari fémgiliszta.
***
nap mint nap végül minden közönybe fordul
a hely jelzés lesz, nincs is ott, nem létezik, sőt
utazás közben szinte te sem létezel, a számos
lehetőség közül: aggodalom, zaklató cipelt
gondjaid sereglete, megosztó megosztások, hírek,
az ingyen kezedbe kéretőző szósaláta helyett
a kikapcsolódás arra a létszakaszra amíg elnyel
a mélység.
itt ritkán ragyog fel a mosoly és leggyakrabban
nem ide ragyog, mint a lányé aki mögötted
a mozgólépcső összsúlyaink felrángató mázsái
között ezt a mosolyt a kezében tartott távolságnak
viseli.
ebben a távolságokat töpörítő, zsugorító
tömegutazásban úgy utazik, hogy láthatólag
nincs itt, arra, és csak arra gondol, akivel-akihez
éppen távbeszél.
így tart a távolságba távolságot egy mosoly,
a helyen, ahol az emberek, ha tehetik, a nyitása óta
nem néznek egymás nyíló szemébe
nyíltan.
szonettben
csíkhúzó irányok megnyúlt közönyén túl
fénycsíkok közt megvert szemmel utazó
zajban verdes visszhang el se jut a szó
kezed alatt gumikorlátban csikordul
hogy pontosan hol vagy. lényegtelen
befelé alszik mind - avagy távol nevettet
ha mozdulatlan lépted magadról levetetted
mást tart fókuszában az értelem s a szem -
mozgó világba nevetsz. közönyén túl
fénycsíkok közt telefonba fut a szó
képzelt arcba néz és mosolyog az utazó
hogy pontosan hol vagytok - lényegtelen
valójában bárhol hangszeglet lehettek
az egyik tektonikus réteg-lemezen
intermisszióban
nap mint nap. szemek lukába ájult gépi fény.
befelé lefelé fölfelé. földszintig mélypontig vissza.
biztonságföldszint. ipari mélypont. moccanatlan
zakatolás egy helyben. kattogó húsáru-futószalag.
nem értik. érzik. borzong a bőrükön a hol és a mikor -
látsz engem? látlak téged. az érettség sehol nem
csukja be a szemét. mindegy neki a hol. vezess
poklok hétköznapi bugyraiban Vergilius.
haikuban:
ezért a mélypont
ünnepélye. onnan csak
felfelé vezet.
 |
| képek: Polgár András |
